Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Debreceni múltidézés

 

Debreceni múltidézés

A szerző a KLTE 26 esztendős tanársegédje volt, amikor Debrecenben is kitört a forradalom, s ha csak néhány órával is, de előbb, mint Budapesten: „Mi már ugyanis 23-án 11 órakor elindultunk a Kossuth Egyetem előtti térről - nemzeti lobogók alatt, szorosan zárt sorokban. S vittük a pontokba szedett követeléseket: mit kíván az egyetemi ifjúság, a debreceni magyar nemzet.” Ez sem köztudott, mondhatjuk a történész szerző nyomán, mint ahogy az sem: itt dördültek el először az ÁVH-s karhatalmista egységek fegyverei, itt volt az első 56-os vérfürdő: „Bevérzett a mámor - mindjárt a kezdetén.” Filep Tibor 2000-ben megjelent alapos monográfiában foglalta össze 1956 debreceni eseményeit, erre maga Für Lajos hívja föl a figyelmünket, s könyvének első oldalain tisztázza, ő emlékek, pontosabban szólva emléktöredékek fölidézésre vállalkozott. Nem szakmai munka, nem tudományos elemzés e munkája, nem napló és nem is emlékirat, „Inkább a kettőből összegyúrt műfajtalan múltidézés.” Tulajdonképpen többről is szól, mint az 56-os ősz eseményei, mert a forradalom 1954-es „főpróbájának” rövid leírásával kezdi könyvét, folytatja „nemzeti tüneményünk” ugyancsak rövid adalékolásával és viszonylag bőven foglalkozik a november 4-i összeomlás, megtorlás, saját száműzetésének összefoglalásával, hogy az Utóhangban áttekintse, milyen évekre elnyúló következményekkel járt számára ez a néhány dicsőséges nap, s hogy őrizte magában ennek emlékét, amíg végre nyíltan lehetett beszélni róla. (A kis kötet végén fényképeken látható az elmondottak néhány szereplője és a 23-ai fölvonulás néhány pillanata.)

Für Lajos: Bevérzett mámor 1956
Kairosz Kiadó, 191 oldal, 2200 Ft

Cs. A.
Tartalom helye

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Fehér Renátó: Amerikai álmatlanok, avagy jaj a legyőzötteknek – Az Élet és Irodalom 2024/41. számából

Az Élet és Irodalom 41. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés