Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
5. Gyermekkönyvnapok



5. Gyermekkönyvhét

Az Ünnepi Könyvhéttel egy időben, azonos helyszínen (a Vörösmarty téren) zajlanak az 5. Gyermekkönyvhét könyvbemutatói, eseményei is, összeállításunkkal ehhez az eseménysorozathoz kapcsolódunk. Emlékezzünk meg eleinkről is: az Országos gyermekkönyvhetet a Móra Ferenc (akkor még: Ifjúsági) Könyvkiadó szervezésében évtizeden keresztül önálló rendezvénysorozatként december elején tartották, így aztán sokáig a Mikulás hozta a könyveket.

Könyvmolyképző Kiadó
A. Katona Ildikóval beszélget Nádor Tamás

Gyerekek könyvolvasási szokásai
(Kaszás Veronika)

Jurtában született hősök
Interjú Kiss Attilával

(Szénási Zsófia)

Gyermek-, ifjúsági könyvek
Milne és Roosevelt után szabadon
(Cs. A.)

Janikovszky Éva és a gyerekek
Interjú Janikovszky Jánossal

(Szénási Zsófia)

Áramkimaradás fantáziavilágban
Tad Williams: A virágok háborúja

(P. Z.)

Kinyílnak a virágok
Beszélgetés Füzesi Zsuzsával

(Tornai Szabolcs)

Értékes, szép könyveket a legkisebbeknek!
(Pompor Zoltán)

Mértékkel az értéket
A gyermekirodalom-kutatás múltja és jelene Magyarországon
(Pompor Zoltán)

Interjú Kalmár Istvánnal
Beszélgetés gyerekkönyvekről, vizuális kultúráról

(Csokonai Attila)

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Molnár Krisztina Rita: Arany sisakban – Az Élet és Irodalom 2024/40. számából

Az Élet és Irodalom 40. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

Móra1004KőszeghyÉS Páratlan oldalTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés