Gyerekek könyvolvasási szokásai
avagy milyen könyveket kölcsönöznek szívesen a mai fiatalok
Egy gyerekkönyvtáros feljegyzései
Az első számú kedvenc a gyerekek körében még mindig a Harry Potter. Ez nagy dolog, hiszen ilyen stagnáns, egyenletes és tartós érdeklődés – (mint régen a „Verne Gyula”- és „May Ká-roly”-kötetek iránt volt) – az utóbbi évtizedben csak ezzel a művel kapcsolatban figyelhető meg. A többi népszerű könyvnél a kezdeti, mindent elsöprő érdeklődés után, úgy két év múlva, az érdeklődés visszaesése érezhető; bár még így is meg-megtartják listavezető helyüket a többi kiadványhoz képest.
A Harry Potter a varázslók és természetfeletti lények, jelenségek, a más világokban, misztikus dimenziókban játszódó regények divatját indította el. Szinte minden ilyen témájú könyv (kisebb-nagyobb) sikerre számíthat – eleinte. Mára C. S. Lewistól a Narnia krónikája, és Böszörményi Gergő sorozatai azok, amelyek a műfajból még keményen állják a népszerűségi versenyt. Vállvetve a stílus egyik szélsőségét jelentő Darren Shan regényes története című tizenkét részes sorozattal, amely a vámpírok sötét világába kalauzolja az olvasókat, akik azért szeretik: „mert olyan jó borzongatós”. A Darren O’Shaughnessy álnéven futó szerző legújabb regényei a Démonvilág főcím alatt jelennek meg, a vámpírok helyett most a démonokat állítva középpontba. Még mindig a mágikus világ címszóval jellemezhető, legnépszerűbb kategória egyik aktuális gyöngyszeme, a lányok szinte általános rajongásának tárgya a W.i.t.c.h. című fantasztikus regény. Ez egy újabb sorozat, melynek alcíme A tini boszik kalandjai. (A witch jelen esetben kettős értelmű szóalak, jelöli a boszorkányt, emellett egyben betűszó is, a főszereplő öt lány nevének kezdőbetűjéből áll össze.) Peter Freund négy könyvből álló Laura sorozata már évek óta népszerű, a könyv hátulján hivatkozási pontot is talál az olvasó, megkönnyítve a téma iránt érdeklődők választását: „Mindazt, amit Harry Potter tud, tudja Laura is”. Ezekben nemcsak az a közös, hogy a fantázia világában játszódnak, hanem mind sorozatok, melyeknek főszereplői gyerekek. Megmentik a világot, küzdenek a rossz ellen. Bár gyerekkönyvnek íródtak, ez az a kategória, amelyet titokban, vagy nyíltan, de igen sok fiatal felnőtt olvas. A Harry Potter, a Narnia, a Böszörményi-könyvek, Darren Shan, és az eddig még nem említett – szintén nagyon népszerű – Christopher Paolini Eragon című regénye az egyetemista korosztály kedvelt „kikapcsolódási olvasmánya”. A kamaszok és fiatal felnőttek kedvelt olvasmányai még Philip Pullman trilógiái, Celia Rees mindhárom regénye (Bűbájos Mary, Farkasszem és a Kalózok! – a két kalóznő, Nancy Kington és Minerva Sharpe igaz története), illetve Jonathan Stroud Bartimaeus című trilógiája (eddig megjelent: A szamarkandi amulett, A Gólem szeme ).
A legnépszerűbb gyerekkönyvek másik kategóriája a mi világunkban játszódó, hétköznapinak tűnő gyerekfőhősöket szerepeltető regények, ahol az olvasók az őket foglalkoztató problémákkal találkozhatnak. Jellemzően vidám köntösben, ahol a főhős meglehetősen individualista módon oldja meg a problémákat. Ahogy az előbbi kategóriának is van egy milliomos szerzője, úgy itt is van egy népszerű író, aki szintén milliomossá vált, elsősorban lányolvasóinak köszönhetően. Thomas Brezina csak úgy ontja a regényeket, ma már több sorozata van – gondolva például a fiúkra is – de mindegyik hihetetlen népszerű. (Általánosan legismertebb talán a Fiúk kizárva! sokkötetes sorozat.) Ő évek óta töretlen sikerrel tartja magát a sikerlistán. Louis Sachar, Rosie Ruhston, Jacqueline Wilson könyvei máig kitüntetett szerepet játszanak az olvasók között, bár kezdetben pánikszerű keresettségük méséklődött. Így van ez Meg Cabot regényeivel is (melyek közül a legnépszerűbbek minden bizonnyal A neveletlen hercegnő naplója darabjai). Joachim Masannek A vad focibanda című sorozata is rajta van a fiúk bestseller-listáján, ahol az első helyen Anthony Horowitz tinikrimijei állnak. Két sorozatából is az abszolút elsők, a 14 éves Alex Rider titkosügynök kémfiú bevetéseiről szóló regények. A nagyobb kamasz lányok Katherine Applegate Zoey görbe utakon című művét keresik, s a miért szeretitek kérdésre a válaszuk: „mert olyan tinis”.
Az általános iskolás korosztály legújabb kedvence Geronimo Stilton, az újságíró egér, saját kalandjairól írott humoros könyvei.
A magyar szerzők közül a legkeresettebb Varró Dániel, őt követi Darvasi László és Nógrádi Gábor. Bár feltétlen meg kell említsem, Varró Maszat hegy-ét és Darvasi Trapitijét inkább a középiskolás és a fiatal felnőtt korosztály olvassa.
Mindent egybevetve a legkeresettebb regények azok lettek, melyek izgalmasak, mozgalmasak, könnyen olvashatók, ma játszódnak, és gyerek a főszereplőjük. A régi irányzat, ahol a fiatalok történelmi hősökről olvastak, heroikus felnőttekről, akik példaképpé válhattak, megszűnt. A mai sikerregényekben gyerekek küzdenek a gonosz ellen, ők mentik meg a világot.
Érdekes megfigyelni, mi alapján választják olvasmányaikat. Nagyon fontos a könyv külseje. Az izgalmas, hozzájuk közelálló és trendi borítójú könyveket veszik kézbe a választékból, (lehet jó a címe, ha rossz a design, el se olvassák a hátsó borítót). Többek között ennek is köszönhetik sikerüket az Animus Kiadó könyvei. Mivel elég hamar megfigyelhető volt a stílusuk, a gyerekek sokszor a könyvek külseje alapján válogatták össze a műveket, az „Animus stílusú” borító jelentette nekik a garanciát. (Persze erre más kiadók is rájöttek, és egyes regények már népszerű sorozatok designját utánozzák.) Sokat számítanak a borítón feltüntetett díjak, ajánlások. Egy könyvválasztásnál azonban a legelsődlegesebb szempont a kortársak véleménye! Barátok, iskolatársak ajánlásánál, a korosztályban terjedő szóbeszédnél semmi sem hatásosabb! Ezt követi a média, TV-, rádió-reklám hiányában ez a tinimagazinokat, és a kiadói prospektusokat jelenti. Nagyon hatásosak a sikeres könyvek hátuljában, könyvjelzőin található ajánlók. A regény elolvasása után szinte mindig az ott találhatóak felé fordul az érdeklődés.
Ismeretterjesztő könyvekben a sok színes képpel kevés szöveg párosítás a legnépszerűbb, közülük is a Mi micsoda és a Szemtanú sorozatok.
Kaszás Veronika
FSZEK Sárkányos gyermekkönyvtár
Ajánló tartalma:
- 5. Gyermekkönyvnapok
- Könyvmolyképző Kiadó
- Gyerekek könyvolvasási szokásai
- Jurtában született hősök
- Gyermek-, ifjúsági könyvek
- Janikovszky Éva és a gyerekek
- Áramkimaradás fantáziavilágban
- Kinyílnak a virágok
- Értékes, szép könyveket a legkisebbeknek!
- Mértékkel az értéket
- Interjú Kalmár Istvánnal
- 6. Gyermekkönyvnapok
- 100 éve született József Attila
- 1956 ötvenedik évfordulójára
- A magyar tudományos könyvkiadásról
- Az irodalmi kánon természetrajza
- Az irodalom díja
- Népszerű műfajok és témák
- Nő. Író. Nőíró
- Olvasási Világkongresszus
- Tankönyv-világ
- XIII. BNK Díszvendég Spanyolország
- Nők a könyvszakmában
- Szép magyar könyv
Az archívum kincseiből:
Mondom én… Beszélgetés Garaczi Lászlóval, Gyarmati nő című legújabb kötetéről
Tarján Tamás – Könyvbölcső. Én; élet; rajz
Kaján leckék – Kaján Tibor-Martin József: Karikatúra a betűtengerben
Kefe habbal, avagy az átnyálazás hiánya – Melissa P.: Minden este 100-szor kefével
Bizonyosan – Kerékgyártó György: Hegyi szakaszok szobakerékpáron