VARÁZSLATOS REGÉNY, VARÁZSLATOS FORDÍTÁSBAN
- Exkluzív interjú Sári Júliával –

Kellemes jelenség, s alig negyedóra alatt kiderül, hogy a szép külső korát meghazudtoló, tartalmas és értékes belsőt takar. 1987-ben született, Oroszlán havában, a jegy szülötteinek minden jó tulajdonságával: akaraterő, tudatosság, nyitottság és nem mindennapi kreativitás. „Jó helyre” is született: nem hétköznapi értelmiségi családba, ahol a szellemi igényességet, az érdeklődést, a szociális érzékenységet szinte az anyatejjel szívta magába. A többit elmondja ő maga.

- A Kim 1901-ben jelent meg. Első magyar fordítása 1920-ban, Bartos Zoltántól. Olvastad, netán segítségül is hívtad?
- Olvastam, ugyanis a Kimmel úgy találkoztam első ízben, hogy a kiadó megbízott ennek a hiányos és sajnos jónak sem mondható szövegnek a szerkesztésével. Ám hamar kiderült, hogy könnyebb dolgom lesz, ha az egész regényt magam fordítom le, mintha a Bartos fordítás minden egyes szavával bíbelődöm hosszasan. Még azon a rossz szövegen keresztül is tüstént beleszerettem a Kimbe, a történet valamennyi hősébe és a varázslatos indiai világba.
- Egyáltalán: miért pont a Kim?
- Egészen véletlenül találtam rá, de már egy-két oldal után tudtam, hogy közünk van egymáshoz. Kim, az írnek született, ám egy indus utcagyerek életét élő kisfiú és a vele együtt útra kélő, egész Indián végigvándorló tibeti láma iránt azonnal meleg vonzalmat éreztem. És már az első fejezetben kibontakozó, több szálon futó, rendkívül izgalmas – igazi krimibe illő – cselekmény roppantul felkeltette az érdeklődésemet. A gyönyörű indiai tájakon, s a titokzatos és lebilincselő távol-keleti légkörben pedig kifejezetten otthonomra találtam, hiszen – tibetológus gyerek lévén – már kiskoromban buddhista imamalmot pörgettem csörgő helyett. Így hát elkerülhetetlen volt, hogy édesapám szerelme ne legyen rám igen erős hatással – persze, soha nem is akartam tenni ellene.
- Hogyan boldogultál a nem éppen könnyű, régies angol nyelvvel? Ilyen fiatalon nem okozott nehézséget az igényes (merthogy az!) fordítás?
- Az angol szöveget illetően az egyetlen nehézséget a régi angol nyelvtan jelentette – you helyett thou, your helyett thy és a ma már nem használatos igeragozás egyes szám második személynél –, de szerencsére igen hamar sikerült megszoknom. Mi több, mikor még javában dolgoztam a regényen, gyakran azon kaptam magam, hogy angol barátaimmal beszélgetve magam is a régi nyelvtant használom. Amúgy szerencsére – szókincsében és fogalmazásmódjában – a múlt századi írás nem igazán tér el a mai angol nyelvhasználattól, ezért a szöveg megértése nem jelentett nehézséget. Sokkal nagyobb fejtörést okozott, hogy miként ragadjam meg egy-egy tökéletesen érzékletes szóval azokat a nem mindennapi figurákat, akik oly végtelenül csodálatossá, élettel telivé és magával ragadóvá teszik a történetet, és akiket egyszerűen bűn az eredetinél gyengébben, kevésbé karakteresen visszaadni. Másrészről viszont épp amiért ilyenek ezek a hősök, gyakran úgy éreztem, hogy vezetik a kezemet, és segítenek, hogy magyar nyelven is életre keltsem őket.
- A szerző rendkívül színes képet fest Indiáról, földrajz-, néprajz-, viselet-, vallás-történet is egyben, azon kívül, hogy jellemábrázolása is kivételes. Gondolom, jó néhány segédkönyv, korabeli térkép stb. kellett hozzá, különös tekintettel a magyarázó lábjegyzetekre.
- Bizony, a lexikon mindig mellettem volt munka közben, ahogy a telefon is, hogy bármikor hívhassam édesapámat. De sok segítséget kaptam Bethlenfalvy Géza indológustól is, akihez mindössze át kellett sétálnom a szomszédba, hogy egy csésze finom indiai tea mellett igazítson útba. A lábjegyzeteket azonban apukámnak, Sári Lászlónak köszönhetem.
- Ez az első regényfordításod?
- Nem, tavaly az Európa Kiadónak fordítottam egy kortárs angol írónő, Anna Dale gyerekregényét, a Suttogó szeleket, ami azonban még nem jelent meg. Úgyhogy tulajdonképpen a Kimet érzem az elsőnek – és így a szívem csücskének.
- Hol tanultál meg olyan szinten angolul, hogy tökéletesen visszaadd a kiplingi nyelvezetet, és igazán élvezetes művet adj a magyar olvasók kezébe?
- Ezt is a szüleimnek köszönhetem, ugyanis édesanyám nyelvtanár. Ügyelt rá, hogy olyan iskolába járjak, ahol kitűnő a nyelvoktatás, emellett különórákra is beiratott, otthon pedig sokat tanultunk együtt. Az angol irodalmat is ő szerettette meg velem, sokat olvastam eredeti nyelven. Így, amikor elkezdtem fordítani, nem volt idegen számomra az angol irodalmi nyelv.
- Más nyelve(ke)n is beszélsz?
- Német iskolába jártam nyolc évig, ahol a tanárok és a diákok zöme német volt, és az oktatás is németül folyt. Ott megvolt az a környezet, amelyben az emberre úgy ragadt az idegen nyelv, akár az anyanyelve. Azt hiszem, semmilyen tanfolyam nem ért föl vele.
- Imádod az anyanyelvedet, minden érdekel, ami irodalom és művészet, a kreativitásod pedig egyenesen lenyűgöző. Tizenkilenc éves vagy. Mi leszel, ha nagy leszel?
- Bízom benne, hogy azon az úton haladok tovább, amelyen most járok. Szerencsés vagyok, mert azt az adományt tudhatom magaménak, hogy abból élek, amit szeretek: fordítok és újságot írok. Szociológiát tanulok az ELTE-n, és emellett marad időm és energiám arra, hogy olyan dolgokért is tegyek, amelyeket fontosnak tartok, és örömömet lelem bennük.
Hegedűs Eszter



Kim, az ördöngős

A Bombayban született Rudyard Kipling (1865-1936) gyerekkorát is Indiában töltötte, így könnyen eligazodott az ezerszínű ország valóságában és mondavilágában. Ennek ellenére szinte mindenütt hangsúlyozta az európai civilizáció fennsőbségét az ázsiai országoké felett. Irodalmárok épp ezért tartják Kipling két regényét, A dzsungel könyvét és a Kimet (megjelent 1901-ben) „kakukktojásnak”. Sári László orientalista szerint „…Kipling a Kimben (talán akarata ellenére) India himnuszát írta meg, a legértőbb és legszeretetteljesebb könyvet, amit valaha a szubkontinens kultúrájáról és lakóiról Nyugaton írtak.”

Rudyard Kipling: Kim az ördöngős
Kelet Kiadó
A fordítás a Penguin Popular Classics – 1994-es kiadása alapján készült.
A verseket fordította: Tandori Dezső
Utószó és jegyzetek: Sári László