Üzlet-e a tankönyvkiadás?

Megéri-e általános és középiskolai tankönyveket kiadni? A MKKE adatait látva mindenképpen, de ha egy kicsit az adatok mögé nézünk, láthatjuk, hogy a piac leginkább a nagy és erős cégeknek kedvez.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete honlapja szerint 2005-ben az éves könyvforgalom 26%-át tették ki a közoktatásban használt kiadványok (ez szám szerint 16 327 489 000 Ft-ot jelent.) Ez az arány hasonló 1997 óta, amióta a MKKE közzéteszi ezeket az adatokat. Ezek a kiadványok teszik ki a legnagyobb részét a könyvkiadásnak, tehát feltételezhető, hogy kiadásuk jó üzlet. A tankönyvkiadást nehézzé a szoros szabályozás és az állandóan változó körülmények teszik.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium részletesen szabályozza, hogy mely tankönyvek kerülhetnek az iskolások kezébe. Megszabja, hogy milyen áron lehet a tankönyvet forgalomba hozni. Ahhoz, hogy egy könyv tankönyvként funkcionálhasson, nehézkes és bürokratikus eljárások során kell átmennie, számtalan jogcímen eljárási díjat kell fizetni a Minisztériumnak, majd a SuliNova Tankönyv- és Taneszköz Iroda nevű szervezet véleményez minden egyes könyvet, olyan mélységekig, hogy ha a könyvet elfogadják, a SuliNova által felkért szakértők részletes hibajegyzéket küldnek a kiadónak, mely változtatásokat a kiadó kénytelen végrehajtani, ha ki akarja adni a könyvet. Az eljárás során öt évre kapnak engedélyt a kiadók a tankönyv forgalomba hozatalára, utána meg kell ismételni az egészet. Az így jóváhagyott könyv a közoktatási tankönyvjegyzékbe kerül, ebből a listából választják ki a tanárok, hogy a következő évben melyik könyvből tanítanak majd.
Már egy ideje érkeztek olyan visszajelzések a tanárok és a szülők részéről egyaránt, hogy a tankönyvek szövege túl nehéz, nehéz a megértésük, és ez frusztrálja a gyerekeket. Ahogy egy közelmúltban végzett vizsgálatból kiderült, főként a természettudományi tárgyak könyveinél találhatunk ilyen példákat: ezekben oldalanként akár tíznél is több szakszó is előfordulhat. Ráadásul a fogalmak sok esetben nincsenek megmagyarázva, mivel a szerzők a szöveg rövidségére törekedve, éppen a magyarázó részeket hagyják el. Ha a gyerek nem érti a tankönyvet, az még nem jelentene akkora problémát, ha a tanár magyarázatai alapján, megérthetné a nehéz, ismeretlen fogalmakat. De sajnos nem mindegyik tanár tartja feladatának, hogy a tankönyvet kiegészítse, jó néhányan úgy gondolják, mindent, ami a könyvben található, a diáknak be kell bifláznia.
Ezen vizsgálat tükrében érthető, hogy 2006-tól a Minisztérium a tartalmi kritériumokat is világosabban körvonalazza: megszabják például, hogy melyik osztályban milyen hosszú mondatokat használhatnak a szerzők és hogy azokban hány szakszó szerepelhet, illetve hogy hány képnek kell szerepelnie egy adott oldalon. (Ezeket a változtatásokat fokozatosan vezetik be: jelenleg be lehet adni kérvényt a régi és az új szabályoknak megfelelően is.) Kitér a rendelet arra is, hogy az egyenlő bánásmód elve érvényesüljön a tankönyvekben, nem jelenhet meg ezentúl olyan kötet, amely sérti a nemi, etnikai vagy vallási érzékenységet. A korábbi bevett gyakorlatot, miszerint a kiadók minden évben változtattak egy kicsit a könyveken, hogy azt ne lehessen továbbadni a következő évfolyamnak, úgy próbálja a rendelet kivédeni, hogy ilyen esetekben is újra kérni kell a tankönyvé nyilvánítást és évente végig kell csinálni az igen költséges és lassú procedúrát.
Érdekes módon nem az egyes könyvek tömegét szabályozzák, hanem azt, hogy az alsó tagozatosok táskájának tömege nem haladhatja meg a 3 kilogrammot. Tehát úgy kell összeállítani az órarendet a tanároknak, hogy közben méregetik a tankönyveket, hogy együttes tömegük ne haladja meg az előírt mértéket.
2004-ben pedig a tankönyvkiadás jogi feltételei változtak: azóta bármely a tankönyvben megjelent szöveg után jogdíjat kell fizetni a hatályos törvényeknek megfelelően – vagyis a szerző halálát követő 70 éven belül –, ez még drágábbá és nehézkesebbé teszi a könyvek létrehozását, hiszen sokszor nem könnyű a szerzők, fordítók, illetve a jogutódok felkutatása. Természetesen a jogtulajdonosok szempontjából jogos volt az igény, hogy ezek után a szöveg után is kapjanak jogdíjat, de az új szabály főként a kisebb kiadók dolgát nehezíti meg, hiszen az amúgy is igen magas kiadási költségek ezáltal is nőttek.
A tankönyvpiacot a terjesztők biztos megélhetésnek tekinthetik, bár itt alacsonyabb árréssel dolgoznak, mint a könyveknél általában. (Más kérdés, hogy az a százalék a felháborítóan magas.) De diákok mindig lesznek, és a könyveket a közoktatásban mindig kötelező lesz megvenni, nem úgy mint például a felsőoktatásban. Így nem csoda, hogy ez a terület sem mentes a visszásságtól: számtalan esetben vállalnak bizonyos kiadóknak terjesztést maguk a tanárok (ezt ez esetben talán inkább ügynökösködésnek hívják), akik így korántsem nevezhetőek pártatlannak a tankönyvválasztás tekintetében.
A mai tankönyvpiacot négy nagy kiadó uralja: a Nemzeti Tankönyvkiadó, az Apáczai Kiadó, a Műszaki Kiadó és a Mozaik Kiadó, vagyis ezekből a műhelyekből kerül ki a használatban lévő tankönyvek jelentős része. Mellettük próbálkoznak még néhányan tankönyvkiadással, de nekik nem ez a fő profiljuk, az általános könyvforgalomban terjesztett könyveik mellett kiadnak egy-egy tankönyvet is. A Nemzeti Tankönyvkiadót, amely valamikor az összes tankönyvet gondozta, mint ismeretes, 2004-ben privatizálták, és a Láng Kiadó vásárolta meg, tőle pedig idén tavasszal pedig a főként lapkiadással foglalkozó, finn Sanoma Zrt.
A mai tankönyvkiadási gyakorlat, úgy tűnik, a nagy, tőkeerős kiadóknak kedvez. Számukra nem okoz akkora nehézséget a bürokratikus szabályok betartása (hiszen szinte mindegyik könyvüknél kénytelenek ezt a procedúrát végigcsinálni), a jelentős díjak kifizetése, illetve a speciális terjesztési elvárások betartása (minden egyes iskolában marketingmunkát folytatni). De ezáltal a piac egyre inkább beszűkül (a hagyományos könyvpiachoz hasonlóan, ahol mostanában lehetünk tanúi, ahogy folyamatosan kezd 5–6 tulajdonosi kézbe koncentrálódni a piac). Így félő, hogy a kis kiadók sokszor más szempontokat bemutató, más nézőpontokat alkalmazó, vagy más szerzőket alkalmazó könyvei egyre inkább eltűnnek majd a piacról.

Jolsvai Júlia