Majoros Nóra az egykori Kertészeti Egyetemen (ma: Corvinus) tájépítészetet tanult, azon belül kerttervezést. Néhány évig Pécsett élt, ma egy Győr közeli faluban, Nyúlon lakik, és a Pannonhalmi Főapátság Kulturális Igazgatóságának munkatársa. Tagja az Író Cimborák alkotóműhelynek. Kisfia, Milán idén négy esztendős. A Móra Könyvkiadónál most jelent meg harmadik önálló kötete. Meséi az interneten is olvashatók.

– Mikor és milyen céllal kezdett el írni? Hogyan került éppen a gyerekirodalom területére?

– Akkor kezdtem meséket írni, amikor az iskolában megtanultam a betűket, de történeteket ennél sokkal előbb is kitaláltam. Mintha a fejemben lenne egy mozi, amiben folyamatosan pörög a film. Leginkább gyerekműsor megy. Hát ezért a gyerekirodalom.

– Családja három generációjában négy művész van, olvastam a blogjában. Mondana itt pár szót arról, ki milyen művészeti ágban tevékenykedik?

– Nagyon nehéz lenne felsorolni a családunkban tevékenykedő művészeket. Rám a legnagyobb hatással természetesen az édesapám volt, akivel sokáig együtt is dolgoztam, ő Ybl-díjas építész. Az ő nagybátyja és nagynénje pedig elismert keramikusok, róluk írok a blogomon. Ha a családi zászlónkra jelszavakat kéne írni, ez a nyitottság, a fantázia és a kreativitás lennének. Izgalmas, igazi 21. századi, multikulti család a miénk.

– A Móra Kiadó Már tudok olvasni sorozatában megjelent 3x1 család című kötetében, melyet Rubik Anna illusztrált, egy kilencéves kislány mesél családjai (!) mozgalmas, színes életéről. Önéletrajzi ihletésű ez az alapjában vidám, realista írás?

– A könyv tulajdonképpen egy családi anekdotagyűjtemény, minden története megesett vagy velem, vagy valamelyik testvéremmel. A valóság persze sokkal zavarosabb és drámaibb, mint amit elmesélek, hiszen egy család szétesését a gyerekek borzasztó nehezen dolgozzák fel, főleg, ha többször is megismétlődik az életükben. Az egyetlen, ami átsegíthet ezen a zavaron, a humor. Azt hiszem, ennek a történetnek ez a leginkább önéletrajzi ihletésű és realista vonása.

– Merőben más hangulatú, több rétegű, költői, szimbolikus mese az, amelyet A torony című kötetében olvashatunk. Vajon miért nevezik a neten többek között furának, talányosnak ezt a mesét felnőtt olvasói? És talán inkább nekik szól, s nem igazán a gyerekeknek?

– Amikor foglalkoztat egy ötlet, soha nem az olvasók életkora jár az eszemben, hanem a történet maga. Megvalósítás közben a nyelv, a cselekmény, a gondolat szépen összecsiszolódnak. A jó mese kortalan, élvezi a gyerek is meg a felnőtt is, de más fogja meg belőle. A líraibb hangvételű mesékben az a nagyszerű, hogy ha valaki fogékony rá, vagy éppen olyan a hangulata, akkor nagyon tudnak hatni. Egyébként ezt a mesét egy pályázatra írtam, ahol a téma adott volt. Az Abrakadabra Kiadó pedig beleszeretett, és nem foglalkoztak azzal, milyen korosztályhoz soroljuk be a könyvet. Az illusztrációban is szabad kezet adtak Sánta Kirának, akivel egyébként évfolyamtársak voltunk az egyetemen.

– Csak a címe ijesztő új kötetének: Rém a szobádban. A szöveg is, és a hozzá tökéletesen illeszkedő ötletes illusztráció is sok humort tartalmaz. Mi inspirálta ennek megírására?

– Több álmom valósul meg ezzel a kötettel. Egyrészt régen szerettem volna már beszélni a gyerekkori szorongásról. A nehezen kezelhető helyzetek gyakran hívnak életre a gyerekek képzeletében valóságos tulajdonságokkal felruházott szörnyeket, ezzel válnak megfoghatóvá és legyőzhetővé. Fantasztikus ez az egész mechanizmus, de sajnos néha a szörnyek a gyerekek fölé kerekednek. Erről szerettem volna mesélni, és talán segíteni is egy picit.

Másrészt régóta izgat, hogy részt vegyek egy képeskönyv elkészítésében, ahol íróként elindítok egy gondolatot, az illusztrátor pedig továbbépíti, kiegészíti, befejezi. Szabó Levente igazi, értő alkotótárs volt, aki érzékenyen találta el a figura személyiségét. Egyszerre lett vicces, hétköznapi és félelmetes is. Hálás vagyok azért, mert néha vitatkozott, így újra meg újra át kellett gondolnom a szavaimat. A képeivel a munka végére átírta a saját, belső képeimet, és olyanokat adott helyette, amelyeket már közösen alkottunk. Szép élmény volt.

– A fővárostól, a kiadóitól távol élve, hogyan dolgozik együtt kiváló illusztrátoraival és a szerkesztőkkel?

– Az internet és a telefon csodákra képes. Minden fórumon kommunikálunk. Ráadásul Nyúl, bár a nevéből úgy tűnik, mégsem a világ vége, és elég gyakran megfordulok Budapesten.

– Biztos vagyok benne, hogy saját mesét mond a kisfiának, lesz-e ebből, ezekből újabb kötete?

− Rengeteget mesélünk egymásnak, és sokszor megihlet. Igazából ezek nem is mesék, hanem beszélgetések, amelyekben nagy szerepet játszik a képzeletünk. Hogy kötet lesz-e belőle, azt nem tudom, ez majd kiderül, de most már nem csak a saját fantáziámból, hanem az övéből is táplálkozom.

– Ugyancsak a blogjából tudható, hogy beutazta a világ nagy részét, és Egyiptomot „a második otthonának” érzi. Miért?

– Tíz éve rendszeresen járok Egyiptomba, rendszerint hosszabb időre. Nem tudom elmondani, mikor vált az életem részévé annyira, hogy otthonomnak nevezzem, egyszer csak megtörtént. Ha meg kell fogalmaznom, mit szeretek ott a legjobban, akkor azt, hogy úgy érzem, Egyiptomban minden csoda megtörténhet.

– És milyen további írói tervek foglalkoztatják?

− Egy meseregényen dolgozom éppen, illetve ezzel párhuzamosan egy fantasyn is. Versenyben vannak, melyik készül el előbb.

Csokonai Attila
Fotó: Tóth Gábor

Majoros Nóra: Rém a szobádban
Ill. Szabó Levente
Móra Könyvkiadó, 48 oldal, 1999 Ft