Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Megjelent A magyar nyelv nagyszótára legújabb kötete

MTI - 2014.02.20.

Megjelent A magyar nyelv nagyszótára ötödik kötete, amelyet csütörtökön mutattak be a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetében Budapesten.

Kenesei István, az MTA Nyelvtudományi Intézetének igazgatója a sajtóbemutatón elmondta: a több mint 20 kötetesre tervezett sorozat új részei kétévente jelennek meg 20-25 ember munkájának eredményeképpen. Hozzátette: A magyar nyelv nagyszótára az Intézet legnagyobb vállalkozása, s minden egyes kötet megjelenése ünnep számukra.
Az ötödik rész a c (cé, cz, tz) betű címszavától a dézsmaszedőig szedte csokorba az elmúlt 230 év szókészletét. A kötet 4122 szócikkben dolgozza föl a szavakat, szókapcsolatokat, amelyeknek használatát 35 157 példamondattal érzékelteti.
Ittzés Nóra, a nagyszótár főszerkesztője elmondta, hogy nagyon aprólékos és hatalmas adatmennyiséget mozgató elemzésre van szükség a szótár írásakor, tehát a munka jellege magyarázza azt az időigényt, amelyre szükség van egy-egy kötet elkészüléséhez. Kiemelte azt is, hogy elkezdődött a szöveggyűjtemény bővítése, a felső korszakhatár 2010-re emelésével új szavak, példamondatok kerülhetnek be a következő kötetekbe, illetve visszamenőleg a már megjelentekbe. A sorozat lezárása a 2030-as évekre várható, s a tervek szerint elektronikusan is hozzáférhetővé válik majd a szótári anyag - tette hozzá Ittzés Nóra.
A szótár a szöveggyűjteményében fellelhető adatok elemzése alapján, eredeti példamondatokkal mutatja be a címszavakat. A szöveggyűjtemény maga három különböző adatbázisból áll: egyrészt a 2005-re összeállított 27,5 millió szövegszavas Magyar történeti szövegtárból, másrészt a XIX. század végétől gyűjtött 5-6 milliós archivális cédulaanyagból, harmadrészt egy több száz millió szóból álló CD-s szöveggyűjteményből.
A feldolgozott szövegek az 1772 és 2000 közötti időszakból, a legkülönfélébb stílusrétegekből származnak, a régies és a mai, a szépirodalmi és a tudományos, a nyelvjárási és a szleng, a szak- és a sajtónyelvi szóhasználatot egyaránt tükrözi a szótár.     
A Magyar Tudós Társaság még 1831-ben hagyta jóvá a nagyszótár első terveit, a tényleges szótárírói munka azonban csak a XXI. század elején kezdődött el. A sorozat első kötetei 2006-ban jelentek meg és már a következő évben elnyerték a Kiváló Magyar Szótár Díjat.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés